Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

„Addig szeretnék deszkázni, amíg mozogni tudok!”- Interjú Sárkány „Sárky” Kristóffal

Kinek hatására és hány évesen kezdtél el deszkázni?

Egészen pontosan 11 évesen kezdtem el deszkázni, tehát mondhatni, hogy abszolút fiatal voltam, még kisebb srác. Általános iskolában kezdett el foglalkoztatni a deszkával való kapcsolat, mégpedig egy osztálytársam hatására, akivel azóta már nem tartom a kapcsolatot.

 Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Megnyertem a tavalyi OSG-t, úgy gondolom, hogy magamhoz képest ez jó eredmény. Külföldi eredmények közül a Mystic Cupot tartom fontosnak, ahol 24. lettem 2008-ban. Most októberben pedig Virágosi Simon csapattársammal mentünk el a Volcom Wild in the Parks osztrák versenysorozatra, ami arról szólt, hogyha az első ötbe bejutottál, akkor lehetett továbbmenni egy európai döntőre Dániába.

Melyik trükködért küzdöttél a legtöbbet?

Mindegyik trükkért sokat küzdünk, de például a Backside 360 Ollie, ami mostanra már elég jól megy. Illetve a félcsőben a kiállós trükkök, ezeket jól be kell magolnia az embernek, hogy jól menjenek.

Melyik nagy deszkás bőrében bújnál szívesen egy trükk erejéig?

Karkossiák Zsolti, 360 Flip

Megelőzted a következő kérdésem, miszerint skate vagy park, de azért arra válaszolj, hogy neked miért inkább park?

Kezdettől fogva parkban kezdtem el deszkázni, természetesen azért járok streetre is, de főként  a park a meghatározó. Az íveket szeretem, s ezért közelebb áll hozzám a skatepark.

Hol voltál utoljára versenyen, milyen eredménnyel szerepeltél?

A Mofo által szervezett Etnies Hungarian Open-en, amit meg is nyertem. Ez egy hat állomásos versenysorozat volt a Lab Skateparkban. Itt nem a trükkök nehézségi fokán volt a hangsúly, sokkal inkább a folyamatosságon és a rutinos versenyzésen. Mind a haton részt vettem, és én lettem az első.

 Kikre néztél fel kissrác korodban a hazai gördeszkások közül?

Nagyon sokan vannak, az összes régi öreget eléggé tisztelem.,Kernács Ákos Bulcsú „Töky” nagyon sokat mutatott nem csak a deszkázás terén, hanem az életben is, tanítói jelleggel. Sarkadi Nagy Balázs, Giczi David meg az összes deszkás akik 1990 és 2003-ig az élvonalban voltak. A mai napig felnézek rájuk, és megdöbbent, hogy milyen rutinra tettek szert, hogy még mindig család, meló, gyerekek mellet, ha egyszer kijönnek gurulni, akkor is oda tudnak eléggé pirítani.

Kronika Vm - Sarkany Kristof RawLab from kronikavideomag on Vimeo.

Mit mondanál egy fiatal srácnak, mi a legfontosabb ebben a sportban?

Szerintem pont azért nagyon jó a mostani generáció, mert pontosan úgy nyomják, ahogy kell. Nagyon sokat kell gyakorolni, lelkesen kell csinálni és menni kell mindennap.

Volt nagyobb sérülésed a deszkás pályafutásod során?

Pozitívan gondolok az esésekre, mert eddig nem volt nagyon brutális esésem (szalagszakadás, kulcscsonttörés stb.) Inkább azt mondanám 10 év deszkázással a hátam mögött, hogy a szervezetet, a szalagokat terheli meg a sport.

Érzed előre a trükk közben, hogy esés lesz a vége?

Amikor elugrom, már lehet érezni, hogy nem úgy pörög egy flip vagy nem jól pattint az ember. Ilyenkor próbálok korrigálni, csak erre nem mindig van lehetőség és ekkor jön az esés, amit azért igyekszem elkerülni.

 Van olyan sport, amit szívesen űznél profi szinten a deszkázáson kívül?

A snowboardot ugyanolyan szívesen űzném profi szinten, mint a deszkázást, csak annak sokkal nagyobb vonzata van mind anyagilag, mind időben. Évente azért csúszom pár hetet, de ez nem elég ahhoz, hogy komolyabban űzhessem.

Milyen szerepet tölt be az életedben a gördeszkázás?

Kikapcsolódás! Valójában nyugodtabb körülmények között szeretek deszkázni, főként skateparkokban, ahol teljesen tudok azonosulni a sporttal.

Mivel töltöd az időd a deszkázáson túl?

Rendszerint dolgozni is kell, az V. kerületben dolgozom, ingatlanközvetítéssel foglalkozom

Milyen zenéket szeretsz?

Zeneileg, egyáltalán nem vagyok mindenevő. Elektronikus zenét hallgatok, abból is a Deep house, minimal techno, inkább a lightosabb vonalat kedvelem. Régebben Drum& Bass rajongó voltam, bár még most is nagyon a hatása alatt vagyok.

Meddig tervezed a deszkázást?

Ameddig járni, mozogni tudok. Azonban úgy gondolom, hogy 30 éves kor felett már szűkülnek a lehetőségek és nem tud már úgy mozogni az ember, mint huszonéves korában. Félek is , hogy majd amikor öregebb leszek, hogy alakul a deszkázás, de egyszer minden elmúlik.

Mi a terved a jövőre nézve?

Minél több versenyen elindulni, azokon jó helyezést elérni. Nekem elsősorban a versenyek a legfontosabbak a deszkázás terén. Általában azokra készülök, sokat gyakorlok rájuk.

0 Tovább

Let the sunshine In

Egy kis apróság Nektek a tavasz kezdetére, mert Longboardozni jó!

0 Tovább

Hi Sk8ers!

Egy szóval jellemezve; stílus

 

Egy lap, néhány csavar, függők, csapágyak és kerekek. Csupán ennyi elég lenne egy kultusz kialakulásához? A válasz: Igen. A deklarált kezdetet a legendák szerint egy kaliforniai srácbandához lehet kötni, akik felszereltek négy kereket egy lapra, majd attól kezdve gördeszkázással töltötték el napjaikat. A ’60as években elterjedt Amerikában az új divat; lázadó fiatalok deszkájukat hónuk alá csapva, egységes öltözékben, csoportokba verődve járták, azaz gurulták végig az utcákat. A következő évtizedben az egyszerű gurulást továbbfejlesztették, már nem csak a sík terep meghódítása volt a feladat, hanem lépcsők, csövek, korlátok és kézzel kialakított akadályok meglovaglása jelentette a fő célt.

 

A sok embert megmozgató új sportág megjelenésére a piacnak is azonnal reagálnia kellet, a ’70-es évek közepén megépítették az első Skateparkot Floridában, a 1976-ban Powell megalapította gördeszkagyártó cégét és a máig legnépszerűbb ruházati márka a Vans elkezdte összerakni első deszkás cipőit. Ettől kezdve nem volt megállás, napról napra népszerűbb lett a sport. Százak, ezrek követték a legújabb trendet, a deszkázás túlnőtt önmagán, bekebelezte az egész világot. Kiemelkedő, zseniális alakok, mint Stacy Peralta, Jay Adams, Steve Caballero, Tony Hawk, Tony Alva és Eric Kuston rótták az utcákat és jártak el versenyekre, rendezvények. Neveik még ma is csillogást csalnak a kissrácok szemeibe, ugyanis lélegzetelállító trükkjeik, egyéni stílusuk miatt minden deszkás szeretne egy kicsit olyan lenni, mint ők. Azóta is folyamatosan jegyezhetünk nagy neveket, a sport pedig fejlődik,ameddig csak tud. A gördeszkázás mára olyan komoly elismerésnek örvend, hogy 2012-ben Olimpiai sportágként debütálhat Londonban.

 

 

Az életérzésről, amit a gördeszka megteremtett

 

A gördeszkázással, mint minden mással, a külsőségek is együtt járnak. Messziről fel lehet ismerni egy deszkás figurát, még akkor is, ha üres kézzel jön velünk szemben. A cipőnek lehetőleg több rétegben varrottnak, könnyűnek, masszívnak és bőrnek kell lennie, a design csak másodlagos (elvileg). A csőnadrág hordása elsősorban praktikus okokból került terítékre, ugyanis a trükkök beadása közben zavaró volt a bőszárú gatya. Mára már azonban divatos lett és a fiatalok utcai ruhatárában is megtalálható darabbá vált. Ezeken felül még egy márkás, színes póló, egy kapucnis pulcsi és kész is a gördeszkás, vagy nem? Hát persze, hogy nem, mivel a legfontosabb kellék a fullcap. Teljesen mindegy, hogy milyen színű, mintájú, márkájú, a lényeg, hogy egy igazi deszkás mindig viseljen sapkát.

 

A ’70-es, ’80-as évek alatt teljesen kialakult a gördeszkázás hagyományának alapja, aminek szerves része az új zenei irányzatok kialakulása, amit a sport hozott magával. Eleinte melody-core bandák jelentek meg, akik nem csak a zenébe vitték a deszkás életérzést, hanem ők maguk is kijártak Kalifornia félcsöveibe trükközni. Néhány akkori bandanév: Gang Green, JFA, Suicial Tendencies, de napjainkban is vannak zenekarok, akik ezt a stílust követik: Sum41, Strung Out, Three, Chord Society. Néhány együttes (Pennywise, TheOffsping) átlépve a ’80-as éveket skatepunkká alakultak, ami szintén a deszkás körökben kedvelt zenei irányzat.

 

Nem csak a ruházat és a zene tartozik hozzá az életérzéshez, hanem természetesen a parkok, ahova a srácok járnak és a trükkök is, amiket tolnak. A világ minden pontján számos fedett, vagy fedetlen helyen nyílik lehetőség a gyakorlásra, azonban az old school és utánozhatatlan gördeszkázás az utcákon folyik (, amit Magyarországon több helyen tiltanak). Ez persze Kaliforniában, a deszka otthonában a leghangulatosabb, a tengerpart, a meleg és a naplemente miatt. A gördeszkázás külső szemmel csupán jó mulatságnak tűnik, azonban több annál, kemény munkával és sok gyakorlással juthat el valaki komolyabb eredményekig. Az alap trükkök a manul-al és az ollie-val kezdődnek, ezután jöhet a backside, frontside, majd a flipek. Ez persze a profiknak gyerekjáték, szinte megszámolhatatlan nehéz trükk van, amit csak igazán sok deszkán eltöltött idő után lehet beadni. A gördeszka legenda Tony Hawk még pályafutása elején írt magának egy listát, azok a trükkök szerepeltek rajta, amiket szeretne megcsinálni és amiket a legnehezebbnek tart. A lista tetején, mint a legnehezebb trükk a 900 fokos fordulat állt, amit sikerült megcsinálnia az 1999-es X Games-en. Máig ezt tartják a legnehezebb trükknek, azonban azóta már több profinak sikerült beadnia ezt a trükköt (Elliot Sloan, Alex Perelson, Mitchie Brusco),

 

Magyarországon innen, Amerikán túl

 

Hazánkat a gördeszka hullám 1985-ben érte él, leginkább a fővárost suhintva meg szelével. Budapesten napjainkban több csomóponton gyülekeznek a deszkások, de nem mindig volt ez így. A kezdetekben a Hősök terére koncentrálódtak és gyakorolgatták a kaliforniaiaktól videón ellesett trükköket. Ez után a sport elterjedt az egész fővárosban, 1995-ben megnyílt a Görzenál, ami több öregmotoros gyermekkorát tette emlékezetessé. Később egész Magyarországot behálózta a deszkamánia, mára már több Skateparkot építettek és számos gördeszkás rendezvényt szerveznek az egész országban. Jelenleg Budapest legfrissebben felhúzott parkja Csepelen van, a The Lab Skatepark, de vidéken is fejlesztenek, már Győrben, Dunaharasztiban és Nyíregyházán is lehetőségük van a srácoknak a gyakorlásra. Nem számít, hogy Amerikában vagy Magyarországon csúszol le egy korláton, a lényeg, hogy érezd azt az életérzést, amit gördeszkázás közben érezni kell.

0 Tovább

streetstyle

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek